Az atomerőmű Tájékoztató és Látogatóközpontja 1995-ben nyitotta meg kapuit, ide akár előzetes bejelentkezés nélkül is be lehet térni Budapest és Pécs között félúton. Az itt látható interaktív, ember- és természetközpontú kiállítás az atomenergiát a hétköznapok világában helyezi el, könnyen értelmezhető, játékos panelek, ábrák és makettek segítségével.
A Tájékoztató és Látogatóközpont nyitvatartása:
vasárnap: ZÁRVA
hétfőtől péntekig: 8.00 és 15.00 óra között
szombaton: 9.00 és 13.00 között
Aki további izgalmakra vágyik, és betöltötte a 14. életévét, azt várja az atomerőmű üzemi területe. A látogatók a csoportkísérő vezetésével, egy előre meghatározott útvonalat járnak be. Látogatófolyosókról betekinthetnek a blokkvezénylőbe, illetve a reaktorcsarnokba, valamint az egyéni védőfelszerelések (védősisak, füldugó) felvétele után rövid sétát tesznek a turbinacsarnok egyik turbinagenerátora körül.
Az üzemlátogatási program után az érdeklődők ellátogathatnak a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. bemutatótermébe, amely az atomerőmű szomszédságában található. A látogatáshoz előzetes online regisztráció szükséges, amelynek indításához a honlapra kell látogatni! Ha a regisztráció során nehézségei támadnának, hívja az alábbi telefonszámok egyikét, ahol munkatársaink készséggel állnak a rendelkezésére: 06/75/507-432 vagy 06/75/508-833
Bővebben: itt
© 1907-2025 - Magyar Kémikusok Egyesülete All rights reserved | web: Hedi webdesign